Kosarak és edények - MET szeged

Go to content

Main menu:

Kosarak és edények

Publikációk

Augusztus végén nagy volt az izgalom a szegedi és mórahalmi gyülekezetekben. Ugyanis áprilisban és májusban Kis-Lengyel Krisztián és felesége, Szilvi irányításával, valamint Mariska néni ellenőrzésével (és sokak közreműködésével) kukoricát ültettünk a mórahalmi kápolna és parókia épületegyüttese mögötti telken, hétről hétre figyelve, vajon mi lesz a vetéssel. Mint sajnos ismeretes, rettenetes aszály söpört végig az országon, a fehérré égett kukoricatáblák helyenként (pl. Szeged és Békéscsaba között) az Ezékiel látomásában megjelenő csontokkal teli völgyet idézték.
Mórahalmi telkecskénk viszont felelevenítette Gósen földjének harsányan zöld miliőjét, noha, mivel a telken lévő kút még nem használható, nem volt módunk öntözni. Ennek ellenére kukoricánk végig üde zöld színben pompázott, folt nem volt levelén egynek sem, szomszédaink pedig kétkedve hallgatták, hogy egy csepp vizet sem öntöttünk rájuk. Nos, nemrégiben közel két mázsa csemegekukoricát szedtünk, hordtuk a teli kosarakat, a súlyos, bütykösen feszülő zsákokat – kiderült, éppen eleget hoztunk utóbbiakból.
Kosarak, zsákok, (főző)edények... Milyen fontos kellékei a szüretnek, szedésnek! Mégis, sok esetben az aratás fáradságos örömének ábrázolásaiban mégsem hangsúlyosak. A kasza, a lendülő kéz, az aratók por és veríték lepte közössége már igen. Az edények pedig a földön hevernek, gyakran úgy tűnik, elfeledve. Pedig kezdetektől gondos kezek formálták a búzát, árpát, lisztet, babot, lencsét, mézet, vajat, olajat tároló, forrásból, folyamból merítő különböző formájú és méretű cserép-, vagy „ércedényeket”, melyek sok esetben éppen attól voltak és ma is olyan értékesek, amit magukba foglaltak. Ezek azok az edények, melyek az áldásnak, a verítékes-örömteli munkának alakot adnak, vagy éppen határt szabnak, nehogy tartalmuk szétfolyjon, elguruljon, elvesszen (mint Jézus példázatának drakhmája), inkább gazdagítsanak, világítsanak, menyegzőre invitáljanak, mint az öt megfontolt leány olajmécsesének fényei. Ezek az (oly gyakran nagyon is törékeny) edények védik az olajat a párolgástól, gabonát a molytól, kincset a tolvajtól.
„A [mi] kincsünk [is] cserépedényekben van” (2Korinthus 4,7). Ahogy pappá szentelésükkor Áron és fiai az őket befedő ruháikkal együtt lesznek szentté, hogy a Szentnek szolgáljanak (2 Mózes 29) , úgy válik kinccsé, szentté a (cserép)edény is, hiszen kincs és S/szent az, amit magába foglal. Pál apostol sze rint a cserépedénybe helyezett kincsünk, a Szentséges által „gyújtott világosság a mi szívünkben”. Nagy kincs oly sérülékeny edényben. De az isteni ígéret soha nem az edény sérülékenységét célozza, hanem azt az Istent hirdeti, aki az edényt választja és megszenteli, amolyan damaszkuszi úton látott módszerrel, ahol éppen az a Saulus vágtat öldökléstől lihegve, aki Istennek már választott edénye Krisztus hirdetésére és sok szenvedés tanulására. Választott edényeként, mely Istennek Krisztusban adott tanúbizonyságát öleli, éppen ott jelen lenni ahol vagyunk, a Teremtő, a Formát Alkotó nagy kegyelme és valóban szép örökségünk.
És tegyük hozzá: milyen szép kihívás úgy vetni, aratni, hogy mindeközben széttekintve, utánajárva, kincset keresve már gyűjthetjük is az edényt, a cserepet, szólongathatjuk a másikat, akit talán még nem is látunk, hogy az, vagy ő sajátos formákat fölmutatva óvjon, megőrizzen, mert Isten kegyelméből oly sok az aratnivaló, s oly sok edény, kosár, zsák, cserép kell hozzá.

ifj. Iványi Gábor, szegedi lelkész

Megjelent, az Élet és Világosság 2012/10 számában

Back to content | Back to main menu