Pál fordulása - pálfordulás - MET szeged

Go to content

Main menu:

Pál fordulása - pálfordulás

Publikációk

A „pálfordulás” kifejezése a kereszténység meghatározó alakját, Pál apostol személyét járja körül, az apostolnak az úgynevezett Krisztus-eseménnyel (Krisztus halála és feltámadása) kapcsolatos gondolkodásmódját is illusztrálva. Jelen írás is ezt célozza.
Jézus mennybemenetelét követően számos tagból álló csoport jelent meg Jeruzsálem utcáin. Valamennyien Jézus feltámadását hirdették. A hírt és a hirdetőket körülölelő események (érdeklődők sokasága és a csodálatos események híreinek gyors terjedése) némelyeket a korabeli vallási vezetők közül állásfoglalásra késztették: Krisztus feltámadásának hirdetése nem illeszthető a pillanatnyi vallási, politikai horizonthoz. Kezdetét veszi a Krisztus-követők, az úgynevezett ősegyház visszaszorítása. Az ősegyház ellen hadakozók között találjuk Sault, a későbbi Pált is, aki egy ízben éppen Damaszkusz felé nyomul, hogy az ottani Krisztus-hívőket Jeruzsálembe hurcolja. A úton azonban megjelenik Jézus nagy fényességben („Én vagyok...”), a látványtól Saulnak szinte földbe gyökerezik a lába, elakad a szava, a fény megvakítja, éjszakai sötétség telepedik rá. A járásképtelen írástudót Damaszkuszba viszik, ahol napokig böjtöl, vakon várva útmutatásra. A hagyományos keresztény értelmezés a gyógyulásában – vagyis szeme világának visszanyerésében – múltjának felszámolását is látta és látja ma is. Megtért (találkozott Jézussal), böjtölt (bűnbánatot tartott) és „látást kapott” (bizonyságot nyert: senki nem vádolja): más emberré lett (Krisztus apostola) – a pálfordulás ezt a tartalmat őrzi a népnyelvben.
Minden dolog változásának mértéke, minősége alapvetően a korábbi állapotához való hozzámérése módján
értelmezhető. Ki volt Saul? Mihez képest lett más? Mitől szabadult meg, vagyis mivé vált?
A bibliai gondolkodás hangsúlyozza (pl. Mózes és az Egyiptomból való szabadulás esetében), hogy az Istennel való találkozás szabadulást rejt, valóságos exodust, ami mássá formál. Isten egyrészt nem végez fél munkát: hűségéből és szeretetéből fakadó szabadítása mindenre kihat. Másrészt megállapítható: a nép kivonulása − ami válasz Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének (újbóli) elhívására − szintén teljes körű. Jákob leszármazottai közül senki nem maradt Egyiptomban. Ennél a pontnál fontosnak tűnik megjegyezni, hogy a kivonulás eseményét nem az Ígéret Földjére való bevonulás tette teljessé, hanem a Törvény átadása a Sínai-hegynél: ez a kihívás/elhívás erkölcsi vonzata, a nép válaszra és cselekedetekre (Törvény betartása), továbbmozdulásra kényszerítése. Ahogy Izrael népe Mózessel és a Törvénnyel (újra csak) más néppé lett, ahogy Isten Hegyénél Izrael királya, Saul prófétákkal találkozva „más emberré” válik, így lesz a Jézus-kortárs Saulból is „más”: Pál, Krisztus és a pogányok elhívott apostola.
Pál apostolhoz végső soron nem a damaszkuszi út eseményeinek újabb és újabb körberajzolásai visznek közel, hanem
írásai. Leveleiből kiderül: a damaszkuszi úton történt események alapvetően nem eredeti vallási identitásának módszeres visszavonására és újraértékelésére biztatták, hanem − az isteni kényszerítésnek engedve − annak prófétai hirdetésére, hogy Isten nem személyválogató. Krisztus halálának és feltámadásának evangéliumával Pál apostol minden nép felé fordult. A páli megértés és tett (a sokféle módon szóló Isten közelengedése) éppen hogy Ábrahámnak, a Népek Atyjának adott isteni ígéretek egyik, ha nem a legharsányabb fejleménye. Isten nem személyválogató. Ennek ábrahámi és jézusi ígéreteken és beteljesedéseken nyugvó módszeres hirdetése − „nincs immár kárhoztatása azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak” − Pált minden nép, „először zsidók, majd hellének” felé fordította. Mert Isten számára semmi sem lehetetlen, az sem, hogy a Jeruzsálemből Damaszkusz felé hatoló Saulban Pált, a már őrizve-kiválasztott „edényét” a megváltás hirdetésére eleve elrejtse. Számunkra, keresztények számára is kihívás: engedjünk-e Istennek, hogy napról napra más kereszténnyé tegyen? Ahogyan Ő eleve elrejtette...
Noha mi már éppen Saul-Pál példájából tudjuk, e
más nélkül nincs fejlődés, nincs szabadulás...

Iványi Gábor jr.


Megjelent, az Élet és Világosság 2012/1. számában

Back to content | Back to main menu